About

2018. december 29., szombat

Évvégi összegzés - Viszlát 2018!


Vége ennek az évnek is, s ami még fontosabb, nekem ez nem csak az év végét jelenti hanem a blog születésnapját is, ugyanis pontosan 2018.01.01 - én nyitottam meg a kapukat, s az, hogy még itt vagyok nektek köszönhető!



 Nem voltam sosem kitartó ember ha blogolásról van szó, vagy bármi másról, de a bátorításotok s a kedves szavaitok a sok dicséret  rengeteget segített nekem. Bár még nem tartok ott ahová jutni szeretnék, úgy érzem rengeteget fejlődtem az egy év alatt, főleg, ha vissza emlékszem, hogy egy éve ilyenkor, még arról sem volt fogalmam mit is jelent, ha egy könyv alján pöttyök vannak, vagy mi az a könyvmolyképző, s nagyjából 5 könyv volt a hátam mögött. 

Mindezt sikerült 55-re feltornázni, hiszen az egy év alatt 50 kiolvasott történetet tudhatok a hátam mögött, melyek közt voltak jobbak s annál rosszabbak is, de minden egyes történet nyújtott valami újat! 
S minden egyes nappal növelte a látogatottságot is, ami nekem nagyon fontos, hiszen nem csak magam miatt írok, hanem azért is, hogy olyat tudjak nyújtani ami titeket is érdekel. 

Rengeteg nyereményjátékban is volt részünk, s van most is, hiszen ez a könyvcsomag is gazdára vár, s nincs más dolgotok mint like-olni a facebook oldalamat (mimibookworld) ami most egy újdonság nekem, hiszen eddig az instagram és a blog volt az egyetlen platform ahol elérhettetek.


Elkezdtem a könyves gyertyákkal is foglalkozni, amelyek újabb hobbit és rengeteg fejtörést, koszt, s szerencsétlenséget okoztak nekem, de megérte a szenvedést, hiszen ezek közül is néhányat a birtokotokban tudhattok, s az én polcomat is saját készítményeim foglalják el. 


Természetesen rengeteg tervem van a jövő évre nézve, hiszen végre lett egy kicsit jobban szuperáló számítógépem is, s ez ismét új világok felé sodorhat. 

Mik is ezek a tervek? 

-Nos az idei 50 könyv mennyiséget szeretném jövőre 100.-ra feltornázni, ez 100 új blogbejegyzést jelent minimum.

-Szeretnék sokkal - sokkal több sorozatba belevágni, az egy részes könyvek mellett. 

-Szeretnék szuper nyereményjátékokkal készülni nektek jövőre is! :) 

- Szeretnék több kapcsolatot veletek, mind facebookon, mind instagrammon, s hamarosan YouTube-on is szeretném elindítani a saját kis csatornámat, ahol majd a Book Haul videókat, értékeléseket, játékokat láthatjátok, vagy bármit amire kíváncsiak vagytok! :) 

- Szeretnék részt venni sokkal több könyves rendezvényen, s dokumentálni azoknak akik nem lehetnek ott.

- Több különböző kiadó könyveiről véleményt hozni.

Elhoztam nektek az idei kedvenc könyveimet is, amik a legjobban megfogtak történetüket tekintve. :)

Colleen Hoover - Velünk véget ér 


Ez volt az első könyvmolyképző kiadó által kiadott könyvem, akciósan szereztem be (kb. 600ft volt). Talán ez volt a sors keze, hiszen mint azt már észrevettétek a kiadó lett a kedvencem s egyben ez a könyv volt az ami elindított a blog írás rögös útján. 

Kevesen tudtok a magánéletemről, de édesapám nem vetette meg az alkoholt, s ilyenkor bizony eljárt a keze... 

Ez a könyv segített megérteni számomra édesanyám miért tűrt neki olyan sokáig, így érthetően nagyon sokat jelent nekem. 

Colleen Hoover egyébként is garancia a jó történetekre, s igazán várom, hogy a Too Late könyvének is neki álljak ami témájában hasonló. 

Tricia Levenseller - A kalózkirály lánya 
Holly Black - A kegyetlen herceg
Tricia Levenseller: A kalózkirály lánya (A kalózkirály lánya 1.) Holly Black: A kegyetlen herceg (A levegÅ‘ népe  1.)

Ez a két könyv amely bevezetett engem a fantázia világába, s meg is szerettette azt.  

A kalózirály lánya egy igazán izgalmas történet, amely nem csak kalózokkal bővelkedik, hanem egy plusz szála a szirén vonulat, amiért én nagyon várom a folytatást. 

A kegyetlen herceg pedig egy tündékkel s varázslatos lényekkel teli világ ami sajátossága, egyedisége miatt nagyon megfogott. 

Cardan herceg hidegsége és egyben oka ami miatt ennyire vonzó számomra, nagy kedvencem lett, repesve várom a folytatást - élek halok érte! 

Rachel Higginson - Szerelem 5 lépésben 


Számomra nagy meglepetés volt ez a könyv, hiszen nem igazán a szerelem 5 lépéséről szól, hanem a gyász 5 lépéséről illetve annak feldolgozásáról miközben a szerelem felüti a fejét. 

Beletudtam élni magam a történetbe, a fájdalomba, a hiányba - s igazán fájt, de ettől volt jó, s ettől csókolgattam meg a páromat minden nap még inkább, mint ezidáig, mert kicsit megmutatta azt, milyen jó, hogy van nekünk valaki aki szeret s akit viszont szeretünk, s aki haza vár minket minden nap.

W. Bruce Cameron - Egy kutya négy élete

Ez a könyv is nagyon sokat jelent számomra, hiszen tavaly igen hamar elveszítettem szeretett kiskutyámat. Első saját kiskutya volt, pontosan olyan minden tekintetben mint amilyenre egész életemben vágytam. Gyönyörű értelmes kis husky, aki zsigerből jó kutya volt, aki rövid idő alatt a lelki társammá vált, akivel éjszakáztam a konyha kövén amikor a testvérei után és az anyukája után sírt, s aki végül önhibáján kívül még is a legnagyobb fájdalmat okozta nekem. 

De jött ez a könyv, s elhitette, hogy ez nem a vég, hogy most ő is boldog valahol, s talán egyszer vissza talál hozzám. Segített túl lendülni az akkor már két hónapja tartó gyászon, s bár még mindig iszonyatosan hiányzik, már hiszem, hogy valahol egy kedves kisgyerek játszik éppen vele. 






Ezek voltak az idei kedvenc könyveim, terveim, köszönöm, hogy időt szántatok rám, s a támogatásotokat, kedvességeteket. 











Interjú: Cselenyák Imre

Szokatlan Arany János-életrajz | BOON
Ma egy interjút hoztam Cselenyák Imre új könyvével: A sivatag hercegnőjével kapcsolatban! Akit érdekel katt a továbbra. :)

2018. december 27., csütörtök

Marissa Meyer - Cinder (Holdbéli krónikák 1.)

Egy modern, erős Hamupipőkének is lehet szüksége támaszra!
Új-Peking zajos utcáin emberek és androidok tömege hömpölyög. A népességet borzalmas járvány tizedeli. Az űrből kegyetlen holdbéliek figyelik őket, várnak, hogy lecsaphassanak. Senki sem tudja, hogy a Föld sorsa egyetlen lányon múlik…
Cinder, a tehetséges műszerészlány másodrangú állampolgár. A múltja titkokkal teli, a mostohaanyja egyre csak korholja, ráadásul őt hibáztatják a mostohahúga megbetegedéséért is. Csakhogy Cinder élete idővel összefonódik a jóképű Kai hercegével, és hirtelen egy világokon átívelő, vad csatározás, intrikák kellős közepén találja magát. Ráadásul közben tiltott szerelem lobban lángra a szívében.
A kötelesség és a szabadság, a hűség és az árulás között őrlődve kénytelen kideríteni az igazat a múltjáról, hogy megvédhesse a világát.
Olyan titkok közepette, melyekért mások ölni is tudnának.

A modern hamupipőke történet főhőse okos és leleményes, a tétek magasak. Vajon sikerül megőriznie a szívét?

2018. december 24., hétfő

Vi Keeland, Penelope Ward - Stuck-Up ​Suit

Az ellentétek meddig vonzzák egymást?
A szokásos reggelnek indult a vonaton.
De csak addig, amíg fel nem figyeltem az átellenben ülő férfira.
Olyan lekezelőn beszélt valakivel telefonon, mintha ő irányítaná a világot.
Mégis minek képzeli magát ez a nagyképű öltönyös? Istennek?
Bár meg kell hagyni, tényleg úgy nézett ki, mint egy isten.
Ám mi ketten nem is lehetnénk különbözőbbek.
És jól tudjuk, mit mondanak az ellentétekről.
Semmi sem készíthetett volna fel arra az útra, amire végül magával vitt. Arra pedig pláne nem, hogy hova fogunk a végén kilyukadni.
Mert minden jó véget ér, igaz egyszer?
Leszámítva a mi kapcsolatunkat, mert még csak nem is sejtettem, hogy az miként végződik. 

2018. december 18., kedd

December Book Haul 2.rész







Bessenyei Gábor: Az első csók és egyéb démonok
Vajon mi az ijesztőbb: egy szellem vagy életem első csókja?
Patrik tizenhat éves, és úgy érzi, már nagyon ideje lenne járni valakivel. Amikor észreveszi, hogy Emma, a suli egyik legszebb lánya egyre biztatóbb jeleket küld felé, alig hisz a szerencséjének.
Minden szuperül alakul, ám egy éjszaka megjelenik a kollégiumban Patrik halott kutyájának szelleme.
De mit akar tőle a frissen eltemetett házi kedvenc? És miért beteg Patrik édesanyja, ha az orvosok nem találnak semmi okot?
Patrik maga kezd nyomozni.
Felkeresi egyik régi iskolatársát, Lilit, akiről azt pletykálják, hogy igazi boszorkány.
Szellemek, átkok, éjszakai szeánszok -- kiderül, hogy a lánynak mindez meg sem kottyan, de a sötét erő, ami Patrik családját fenyegeti, sokkal kegyetlenebb, mint bármelyikük sejtette volna.

Patrik úgy érzi, kettészakad az élete.
Odahaza egy ismeretlen misztikus fenyegetés telepszik rá, miközben a kollégiumban próbálja teljes szívvel belevetni magát első párkapcsolatába, túlélni az első ügyetlenkedéseket, a bizonytalanságot, és rosszindulatú szobatársa kötekedéseit.

Lehet esélye a szerelemre, ha közben egy alattomos túlvilági lény a családjára tör?
Nyerj bepillantást egy kamasz srác féltve őrzött titkaiba!

Vélemény már a blogon!
Jay Asher: Micsoda fény!A szerelem mindent legyőz?
Sierra szeretné megérteni. Caleb szeretné jóvátenni.
Együtt rátalálhatnának az igaz szerelemre – ha elég bátrak ahhoz, hogy elfogadják, ami történt.
Keserédes történet az első szerelemről, a megbocsátás erejéről és a második esélyekről. Arról, hogyan lásd meg a másik valódi személyiségét. Sierra csak átmenetileg lakik a városban: a családjával minden évben eltöltenek itt egy rövid időszakot. Ez idő alatt a lány megpróbál érzelmileg távol maradni a fiúktól – Caleb pedig épp azon dolgozik, hogy megbocsásson önmagának, miután egy szörnyű tettet vitt véghez. A fiú szerint: mindenkinek lehet néha rossz napja. De csak akkor kezd el hinni ebben igazán, miután megismerte Sierrát. Nevettem, tapsikoltam, sírtam és hát igen, teljesen beleestem Sierrába, Calebbe és ebbe a tökéletesen megírt, bájos történetbe.”
– Jennifer Niven, bestsellerszerző
Előbb összetöri a szíved, majd segít abban, hogy újra hinni tudj a szerelemben.
Add át magad a lebegésnek!

Leigh Bardugo: Hat varjú (Hat varjú 1.) (Vörös pöttyös könyvek)
Ketterdam: nyüzsgő nemzetközi kereskedelmi csomópont, ahol jó pénzért minden megkapható Ezt pedig senki nem tudja jobban, mint Kaz Brekker, a kivételes tehetségű bűnöző. Kaz veszélyes küldetésre kap megbízást, és cserébe olyan gazdagságot kínálnak neki, ami legvadabb álmait is felülmúlja. Egyedül viszont képtelen sikerre vinni a vállalkozást…
Egy bosszúszomjas elítélt.
Egy szerencsejáték-függő mesterlövész.
Egy különleges múltú szökevény.
Egy Kísértet néven ismert kém.
Egy varázserejét a nyomornegyedben kamatoztató szívtörő.
Egy tolvaj, aki a leglehetetlenebb helyzetekből is kiszabadul.
Hat veszélyes törvényenkívüli és egy lehetetlen vállalkozás. Kaz csapata az egyetlen, ami megmentheti a világot a pusztulástól – ha előbb ki nem nyírják egymást.

Tracy Brogan: The Best Medicine – A legjobb orvosság (Bell Harbor 2.)A tett halála az okoskodás?
Bell Harbor összes lakója férjet akar szerezni a karrierista plasztikai sebésznek, Evelyn Rhoadesnak. Mindenki, kivéve Evelynt… talán.
Még ha férjhez is akarna menni (amit, ugye, nem akar… legtöbbször), a leendő férje személyét soha nem bízná olyan bizonytalan tényezőre, mint a sors. Nem, ha már arra adja a fejét, hogy talál valakit, akivel összeköti az életét, azt bizony tudományosan fogja tenni: alaposan átgondolt követelménylistával és egy internetes randi oldalon.
Ám amikor az ittas, törvényszegő Tyler Connelly egy lopott jet-ski jóvoltából berobban az életébe, rakoncátlan érzelmek csendesítik el a józan ész hangját. Nem kétséges, hogy a férfi szexi, sármos, és eltökélte, hogy felhívja magára Evelyn figyelmét; de minden bizonyíték azt erősíti, hogy a lehető legrosszabb jelölt. Túl fiatal a nőhöz. Túlságosan is ellenállhatatlan. Iskolázottságban viszont alulmarad. És ó, igen, ráadásul Evelyn páciense.
De Tyler első kézből tudja, hogy a legjobban kidolgozott tervek is összeomolhatnak a végzet súlya alatt. Most már csak annyi a dolga, hogy megtanítsa Evelynnek, szívügyekben a szerelem győz a logika felett.
Éld át pezsdítő kalandjukat!

December Book Haul







Most is elhoztam a havi szerzeményeket, ahogyan tervezem a jövőre nézve minden hónapban. :) Kicsit sok megjelenés volt decemberben és még így is lemaradt kb 3 könyv, de ki pénztárcája bírja ezt, így karácsony tájékán. :D 

Egy újdonságot sikerült dedikáltatnom is, a Pillangólányt, habár maga az Alexandra pódiumon tartott dedikálás szerintem szervezetlen volt és borzalmas, az írók, főleg Greff Magdi, nagyon, nagyon kedvesek voltak. :) 

Na de nem is húzva tovább a szót nézzük is a megjelenéseket. :) 


Sarah J. Maas: A hajnal tornya (Üvegtrón 6)
Egy csodálatos birodalom.
Egy kétségbeesett küldetés.
Egy ősi titok.

Chaol Westfall és Nesryn Faliq azért érkezett Antica tündöklő városába, hogy szövetséget kössön a déli kontinens kagánjával, akinek hatalmas serege jelenti Erilea utolsó reménysugarát. De nem ez az egyetlen oka, hogy Anticába utaztak: gyógyírt keresnek Chaol Résvárban szerzett sebeire a legendás Torre Cesmében.
A gyerekként iszonyatos borzalmakat átélő Yrene Towers a legkevésbé sem kíván az ifjú adarlani nemesen segíteni, meggyógyítani meg aztán főleg nem akarja. Csakhogy esküt tett, hogy segíti az elesetteket – és tartja is a szavát. Azonban Lord Westfallt sötétség kíséri, és Yrene hamarosan rádöbben, hogy a fiú múltja mindkettejüket magával ragadhatja.
A távoli hegyekben harcosok lenyűgöző rukokon szárnyalnak, és az árnyak mélyén régóta várt válaszok lapulnak. Olyan tudás, ami a túlélést jelentheti a világ számára – vagy a végső pusztulást.

Jennifer L. Armentrout: Komor elemek 2. Stone Cold Touch – DermesztÅ‘ érintésMinden érintésnek ára van.
Layla Shaw megpróbálja újjáépíteni darabokra hullott életét. Ez nem könnyű feladat egy tizenhét éves lány számára, aki szinte teljesen biztos abban, hogy ennél rosszabbra már nem fordulhatnak a dolgok. Elképesztően vonzó legjobb barátja, Zayne reménytelenül elérhetetlen a számára, hiszen Layla csókjának
 titokzatos ereje kiszívná a srác lelkét.
Az őrzők klánja mindig is megvédte a lányt, ám egyszeriben kiderül róluk, hogy veszélyes titkokat rejtegetnek. És Layla szinte gondolni sem bír Rothra, a pokolian dögös démonhercegre, aki úgy megértette őt, ahogy senki más nem tudná.
Ám a mélypont néha csupán a kezdet. Layla ereje ugyanis váratlanul változásnak indul, és kínzón csábító ízelítőt kap abból, ami mindig is tiltott volt a számára. Azután, amikor a lány a legkevésbé számít rá, Roth visszatér, és olyan híreket hoz, amik örökre megváltoztathatják Layla világát. A lány végre megkaphatja azt, amire mindig is vágyott, de mivel közben szó szerint elszabadul a pokol, és egyre csak gyűlnek az áldozatok, az ár talán magasabb, mint amit Layla hajlandó megfizetni…
„Armentrout új sorozata elejétől a végéig kiváló szórakozást kínál… A cselekményt egyenlő arányban pezsdíti a romantika és a feszültség.”
– Kirkus Reviews



Colleen Houck: A tigris végzete (A tigris átka 4.)
(A tigris átka 4.) 

Kelsey, Ren és Kishan a tigris átkának megtörésén fáradozik. A Durga istennőtől kapott három küldetés teljesítése után már csak egyetlen prófécia áll az útjukban.
Ám minden eddiginél nagyobb, életveszélyes erőpróba vár rájuk: versenyfutás az idővel és Lokeshsal, a gonosz varázslóval. Egyetlen céljuk, hogy fölkutassák Durga utolsó adományát, a tűzkötelet, a bengáli-öbölbeli Andamán-szigeteken.
A nagy sikert aratott Tigris-sorozat várva várt negyedik kötetében folytatódik a jók harca a gonosz ellen; kiderül, mire képes a szeretet meg a hűség; és egyszer s mindenkorra föltárul a tigrisek igazi végzete.

Gazdagon burjánzó egzotikus történet, modern köntösben.
Merülj el a csodájában!




Szeress akkor is, ha fáj!
Egy különös szerelmi háromszög különösen szép története.

Alex úgy szeret valakit, mint az életét,
számára nélküle nincsenek holnapok.
De vajon bevallhatja ezt az érzést? Vagy minden tönkremegy?
Mi ez az erős kapcsolat köztük? Szeretet, vagy valami más, valami több?
Patrik keresi az útját az életben. Anyja halála és apja hideg távolságtartása mélyen megsebezte.
Fél a szeretettől, és fél a szerelemtől, számára minden hatalmi játszma.
De mi lesz vele, ha elveszíti azt, aki a legfontosabb? Ki a legfontosabb?
Lilla bármit megtenne Patrik vonzalmáért. Harcol a fiúért, és úgy érzi, őt illeti. Ám Lilla Alex húga, aki mélyen szereti a bátyját is, és nem akarja elveszíteni.

Olvasd el, tetszeni fog, a lelkedig ér!
Lélegzetállítóan szép, szívbemarkoló regény szerelemről, másságról és útkeresésről.
Engedd be a szerelmet, és légy az, aki vagy!


Cselenyák Imre: A sivatag hercegnője
Bagdad, hastáncosok, fűszeres illatok, földet-eget megmozgató szerelmek világa!
A kislány Zubeida élete csupa kaland, amíg a bagdadi bazársoron lakik. De a gondtalan napok véget érnek, amikor az apja tartozása miatt eladják őt a mara házba, ahol hastáncosokat nevelnek.
Nem elég szépnek lenni, a tehetség is kell, hogy átvészelje a nehézségeket. Egy nap szemet vet rá a síita főimám, de Zubeida retteg a férfitől.
A sors közbeszól, és Bagdadban árvíz támad.
Zubeida éppen csak megmenekül, és egy titokzatos, jóképű férfival kell átvészelnie napokat egy szigeten.
Vajon az-Zahir mit érez iránta?
Tudja szeretni szívből, szenvedélyesen, vagy csak tárgyként kezeli?
Miért hagyja őt faképnél? Találkoznak még valaha?
És mit tehet Zubeida, amikor újra felbukkan a gyűlöletes imám, és magának követeli őt?
Zubeida a szerelem szabadságáért küzd egy olyan világban, ahol a nőknek kevés joguk van választani és ellentmondani.

Lebilincselő hitelességgel és gazdag szókinccsel megalkotott, letehetetlen történet.
Titkos vágy, tilalmak és szenvedély. Repülj vissza és merülj el az Ezeregy éjszaka meséinek magával ragadó világában!

Róbert Katalin: 6 hét a világ
Te mit tennél meg, hogy elnyerd a kamaszkori bálványod szerelmét?
Nelli évek óta álmodozik a nagy Őről, akit még a gimnáziumi színjátszókörben ismert meg. Az iskolában vonzalom ébred köztük, de K.M. leérettségizett és elballagott, a kapcsolatuknak vége szakadt, még mielőtt igazán elkezdődhetett volna. Az egykori tehetséges fiúból mostanra körberajongott színész lett, aki estéről estére a színházban kápráztatja el a közönséget.
Nelli csak távolról sóvároghat K.M. után, de a lelke mélyén biztos benne, hogy egyszer újra összehozza őket a sors. Amikor színház gyakornoki programot hirdet, a lány tudja, hogy elérkezett az ő ideje. Belecsöppen a színészek, rendezők, ügyelők, súgók titokzatos világába. Megismeri az extravagáns, csupaszív Dittát, a gyönyörű és ravasz Biát, aki nemcsak az álompasit kész lenyúlni, de talán még az állását is. Na és még valakit, aki valahogy mindig ott van a közelében…
Ám az apja ultimátumot ad: Nelli csak hat hetet tölthet el a színházban, utána a cégénél kell elhelyezkednie.
Mire elég ez a néhány hét? Megtalálja a helyét a színházban?
Vajon lángot szíthat abból a szikrából, ami kamaszként olyan sokat jelentett?

Az egyetlen magyar színházas YA regény!
Less be a színfalak mögé, kövesd Nelli szívének útjait egy különös, csodálatos világban!

Sloan a poklok poklát is megjárná azokért, akiket szeret.

És meg is teszi, minden egyes nap. Amikor azonban rádöbben, hogy valójában börtönben él a veszélyes, erkölcstelen és züllött Asa Jackson mellett, Sloan kész bármit megtenni azért, hogy szabaduljon szorult helyzetéből. Akár a testi épségét is kockára tenné, aminek senki sem állhat az útjába. Senki, kivéve Cartert.
Asa életében Sloan a legjobb dolog. És Asa szerint Sloan életében ő a legjobb dolog. A lány nem nézi jó szemmel Asa züllött életmódját, pedig a srác szerint, ő csak azt teszi, amit tennie kell, ha mindig egy lépéssel az üzletfelei előtt akar járni. Mindent megtesz annak érdekében is, hogy egy lépéssel Sloan előtt járjon. Senki sem állhat az útjába.
Senki, kivéve Cartert.
Az év legmegrázóbb regénye arról, meddig élhetünk és hogyan szabadulhatunk egy bántalmazó kapcsolatból.
Ismerd meg Sloan példaértékű sorsát!



Chiara: Pillangólány

Virágnak különös titka van, ami elszigeteli mindenkitől. Olyan, mint egy kecses, sötét árnyék, aki a homályban rejtőzik, és keresi a feledést.
Belé bárki hatolhat, de megközelíteni nem hagyja magát.

Vonzódik a tanárához, de mégis kerüli őt.
Ám egy véletlen találkozás meglepő helyzetbe fordul át.
Gábor, aki sötét, bűnös titkot cipel a szívében mintha lelátna a lány lelke mélyéig, és érezné minden rezdülését. Szokatlan módon találnak közös hangot: verseken keresztül üzennek.
Az érzések egyre forróbbak és felkavaróak, ám vallhatnak-e arról, amiről nem lenne szabad?
Kialakulhat-e szerelem tanár és tanítvány között?
Mi lesz, ha Gábor rájön Virág megdöbbentő titkára?

A sodró lendületű, szenvedélyes erotikus regény a magyar költészet útjain barangol, Kia, a szerző könnyű kézzel vezeti az olvasót; a mágikus realizmusba hajló történet hatalmas élmény lesz a különleges romantikára vágyó női olvasóknak.
A regény a 7. Aranymosás Irodalmi Válogató nyertes kötete.
Ha igazán szereted, elengeded?
Veszélyes vágy és pusztító szenvedély – egy tiltott szerelem magával ragadó története.
Ismerd meg sorsukat!


Eszes Rita: Rókatündér
Midori nem hétköznapi lány – persze, minden tizennyolc éves így érzi. Ám ő az erdőben nevelkedett a kétszáz éves nagyanyóval, aki rókává tud változni. Midori is kicune, de még csak próbálgatja a képességeit.
Egy nap meglátja a vonzó és különleges Akirát. A fiú mesél magáról a rókának, de sejtelme sincs, hogy az érti minden szavát.
Csakhogy nagyanyó nem nézi jó szemmel Midori és Akira barátságát, ezért Oszakába küldi a lányt, hogy belekóstoljon a városi kamaszok életébe – és eltávolodjon Akirától.
Midori egy csapat külföldi cserediákkal együtt kipróbálja a japán középiskolások mindennapjait. Szert tesz két új barátra: a szívtipró Tristanra, és a lázadó Reire, akik ki nem állhatják egymást.
Mennyi titok szövi át a rituális szabályokat követő, fegyelmezett japánok életét?
Hogy érzi magát egy félénk rókatündér a gimnáziumban?
És mi történik, ha Akira egyszer csak felbukkan Oszakában?

Az év legizgalmasabb, Japánban játszódó YA története.
Ez a könyv különleges csemege. Japán kulturális körkép egy olyan magyar írótól, aki maga is oda járt iskolába. Mellette viszont egy csodálatos, finoman megrajzolt, visszafogott szerelmi történet, ahol minden szónak súlya van.

Tarts Midorival egy olyan világba, ahol minden döntésnek ára van!
Sarina Bowen, Elle Kennedy: Ez a srác (HIM 1.)
Ők ketten nem egy ligában játszanak. Vagy mégis?

Jamie Canning sosem jött rá, miért veszítette el a legjobb barátját. Négy évvel ezelőtt a tetovált, nagyszájú, szabályszegő szobatársa minden magyarázat nélkül kizárta őt az életéből. Oké, tizennyolc éves korukban a nyári hokitábor utolsó éjszakáján
tényleg furán alakultak köztük a dolgok. De csak egy kis részeg hülyülés volt. Senki sem halt meg.
Ryan Wesley már erősen megbánta, hogy annak idején belerángatta nagyon is heteró barátját egy fogadásba, ami próbára tette a barátságukat. Most, hogy egyetemi csapataik egymás ellen játszanak a nemzeti bajnokságon, végre lesz alkalma bocsánatot kérni. De elég egy pillantást vetnie a srácra, akiért időtlen idők óta odavan, és a fájdalom erősebb, mint valaha.
Jamie régóta vár válaszokra, de ehelyett egy újabb kérdést kell megfejtenie: vajon egy együtt töltött éjszaka tönkretehet egy barátságot? És ha nem, mi a helyzet hat együtt töltött héttel? Amikor Wesley megjelenik a táborban, hogy egy újabb forró nyáron át együtt edzősködjenek, Jamie-nek sok mindenre rá kell jönnie régi barátjával kapcsolatban… és önmagával kapcsolatban is.
"Ennél jobban nem is imádhatnám ezt a könyvet, mert egyszerűen csodálatos.
Jamie és Wes tökéletes páros. Izgalmas és érzéki, de a sztorit leginkább az érzelmek emelik a többi M/M szerelmes történet fölé.


Kerstin Gier: Fellegszálló
Egy mágikus hely a svájci fellegekben. Egy minden lében kanál hősnő. És élete kalandja. Magasan, fent a svájci hegyekben büszkén áll a Fellegszálló, egy patinás hotel, melynek fénykora már rég leáldozott. Ám amikor az év vége közeledtével a világ minden tájáról befutnak a vendégek a híres szilveszteri bálra, az épület a gyönyörű csillárok fényében úszik, a tágas folyosók pedig izgatott zsongással telnek meg. A tizenhét éves Fanny Funke, a szállodatulajdonos fiával és a személyzet többi tagjával ki sem látszik a munkából: mindent meg kell tenniük a vendégek tökéletes kikapcsolódásáért. Mindazonáltal nem kerüli el a figyelmét, hogy sokan nem azok, akiknek mutatják magukat. Milyen titkos tervek kovácsolódnak a hímzett bársonyfüggönyök mögött? Az orosz oligarcha felesége tényleg birtokában van a legendás Nagyezsda gyémántnak? És a jóképű Tristan Brown a 201-es szobából miért a homlokzaton mászik fel ahelyett, hogy a lépcsőt használná? Mialatt Fanny megpróbálja Ben segítségével kibogozni a szálakat, még nem sejti, hogy hamarosan egy életveszélyes kaland kellős közepébe csöppen, és nem csak az állása forog kockán, hanem a szíve is. „Még percekkel azután is sóbálvánnyá dermedve álltam a szekrényben, ahogy hangjuk és lépteik zaja elhalkult. Csak most vettem észre, milyen hevesen ver a szívem. És egyre inkább úgy éreztem, hogy idebent elfogy a levegő. Egészen óvatosan kinyitottam a szekrényajtót, és előbújtam a rejtekhelyemről. Túl későn vettem észre, hogy valaki a szekrény előtt állt. Valaki, aki éppoly meglepetten nézett rám, mint én őrá. Csak ő sokkal gyorsabban felülemelkedett meglepetésén. – Nézzenek oda! – mondta mosolyogva. – Egy szobalány a szekrényben.”




Penelope Ward: A legkedvesebb szomszéd
Tényleg lehet barátság férfi és nő között?
A váratlan szakításom után arra vágytam a legkevésbé, hogy az új szomszédom az exemre, Elecre hasonlítson – pláne, hogy még nála is szexibb legyen. Viszont a modora és a viselkedése már egyáltalán nem volt olyan megnyerő, mint a megjelenése. El is neveztem magamban Mérges Művésznek. A két kutyája ugatásától pedig képtelen voltam aludni. Így nem is bántam, hogy látványosan kerül, mint aki tudni sem akar a létezésemről.
Aztán egy este kiderült, hogy Damien mindent tud rólam. A hálószobám falán lévő lyukon keresztül ugyanis fültanúja volt a terapeutámmal folytatott összes telefonbeszélgetésnek, így az én sármos festő szomszédom jól ismerte a legféltettebb titkaimat. És bár nagyon próbált távol tartani magától, tudtam, hogy ugyanúgy érez irántam, hiszen a szívdobogása nem csal.
Azt hittem, Elec már összetörte a szívemet, pedig nagyon is egyben volt, és még hevesebben kalapált Damienért. Csak reménykedhettem, hogy nem ő fogja végleg megsemmisíteni.
Vesd bele magad a sodró történetbe!