A deszkázásban van egy utánozhatatlan pillanat. Egyetlen másodpercig tart az egész. Ha jó vagy, kettőig. Ha nagyon jó, háromig. A pillanat, amikor a levegőben vagy, a deszka valahol alattad, körülötted pedig semmi más, csak a lendület szele. A lebegés.
Tizenhat éves énem úgy gondolta, ez a legjobb érzés a világon. Aztán tizenhét évesen született egy kisfiam. És onnantól minden pillanat utánozhatatlanná vált. Még az a fájdalmas pillanat is, amikor az anyja elhagyott minket.
Tizenhét éves. Egyedülálló. Apa.
Ez lett az életem. Mégis valahogy mindennap megtaláltam a lebegés érzését; vagy legalábbis elhitettem magammal. De hazudtam – magamnak és a környezetemnek is.
Mindaddig, amíg fel nem bukkant ő: kreol bőr, hollófekete haj, smaragdszínű szemek.
Tudod, mi a szívás abban, ha a levegőben vagy? Valahogy le is kell jönni onnan. Van, hogy sikerül a trükk és a deszkára érkezel. Aztán ellököd magad és gurulsz tovább. De van, hogy elbuksz. Méghozzá nagyot. Olyankor pedig nem könnyű felállni, leporolni magad és újrakezdeni. Különösen akkor, ha a smaragdszín szemű lány droggá vált az életedben, te pedig méreggé az övében.
Vajon milyen lehet 17 évesen rádöbbeni, hogy apa leszel? Fel kell adnod az álmaid?
Megéri?
Őszintén megmondom, nagyon vártam ezt a könyvet, talán nagyobb elvárásaim voltak mert a téma abszolút ötvözte azt a két dolgot amit szeretek. A deszkázást és a romantikát. Ennek ellenére nem avattam most kedvencet.
A legjobban azon lepődtem meg, hogy a könyv végén kiderül, folytatásra számíthatunk. Számomra ez elég furcsa volt hiszen teljesen lezártnak éreztem ezt a történetet.
Joshua 16 éves. Egy nap a barátnője Olivia valami olyasmit közöl vele amire egyáltalán nem számított. Terhes, és megakarja tartani.
Joshua kiáll mellette, akkor id ha az egész család ellenzi a korai gyermekvállalást.
A kis Tommy megszületik, tündéri gyermek, Olivia még is folyamatosan panaszkodik a szoptatás és az egyéb velejáró kellemetlenségek miatt. Majd 1 hónap után se szó se beszéd eltűnik és Josh egyedül marad a kisfiúval.
Mivel a szülők teljesen elfordulnak tőle ezért az utcára kerül, munka nélkül.
Egy nap úgy dönt eladja az egyetlen dolgot amit szeretett a múltban, a deszkáját, hogy valami kis plusz pénzhez jusson.Ám ekkor egy idős hölgy aki végignézi a fiatal srác szenvedését karjában egy csecsemővel, segítő kezet nyújt neki, mitöbb befogadja őket.
A hölgy mintha beindítana ezzel egy folyamatot, Josh életében feltűnnek a régen látott családtagok, barátok. Mindannyian segítenek, hogy jobb életük legyen.
Ám ekkor megjelenik a hölgy unokája a smaragdszemű Becca, aki teljesen felkavarja Josh szívét és elméjét.
Becca is kemény dolgokon ment keresztül, így együtt próbálnak kapaszkodni valami másba, ami segít nekik elviselhetőbbé tenni az életet.
De mi van akkor ha a múlt sötét árnyként lebeg a fejük fölött, amitől úgy tűnik nem szabadulhatnak?
Tetszett a Josh&Becca közötti szerelem kialakulása, mindkét szereplő szimpatikus volt számomra. Természetesen a végére teljesen megértettem, Becca reakcióit az emberi érintéstre, érzelmekre. Mégsem volt az igazi.
Azt hiszem a szikra hiányzott, és egyszerűen úgy éreztem képtelenek a kommunikációra. Ha valami nem volt rendben, hát Josh kiabált, Becca magába fordult. Szenvedéssé tette az író azokat a pillanatokat is amiket egyébként szeretünk a romantikus könyvekben. A veszekedés - kibékülés kombót.
SPOILER!
Olivia újra feltűnése is nevetséges volt, hiszen Josh aki elvileg őrülten szerelmes Beccába simán megfektette volna, ha Olivia nem mond hülyeséget abban a pillanatban.
A másik Josh szülei... 3 évig felé sem néztek a harag miatt, majd később mintha semmi sem történt volna, a fiúk mellett álltak, az édesanya még sírt is örömében, hogy láthatja az unokáját, akit állítólag ezerszer látott a városban de előtte mindig elfordította a fejét.wtf?
Becca titkát is túl sokáig elhúzta az író, sokszor már nagyon untam ezt a hisztijáratot mire kiderültek az okok.
Utána nézve az eddigi értékeléseknek bebizonyosodott számomra, hogy mindenki bőven talált hibát a regényben.
Azt hiszem a tipikus depressziós tiniszerelmet és tinigondolkodást kár volt beleerőltetni Joshba aki 3 év gyereknevelés után valószínű nem így viselkedne a való életben.
Természetesen ha lesz folytatás elolvasom, remélem abba sikerül valós karaktereket, valós érzelmeket szőni, elkerülve ezeket a kliséket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése