BÖSZÖRMÉNYI GYULA - LEÁNYRABLÁS BUDAPESTEN

"– A holtak emléke gyorsan fakul – felelte Gerlice.
– Vagy örökké éget, bánatkorommal szórva be minden napot."

Szeretem feszegetni a határaimat és kipróbálni olyan könyveket amik első ránézésre egyáltalán nem fognak meg. Számomra a "Leányrablás Budapesten" is egy ilyen kötet, hiszen nem csak a sztori, de a műfaj is távol áll tőlem. 

Azért olvastam már jó krimit pl Agatha Christietől éppen ezért úgy döntöttem elolvasom, amúgy is szerettem volna több sorozatnak neki állni. 

Annyi de annyi jót hallottam erről a könyvről és annyi ajánlást láttam, hogy talán már úgy is kezdtem neki, hogy na! ez egy jó könyv lesz.

Hát.. Nem igazán. 

Az alap történet szerint a 16 éves Emma Budapestre utazik rokonaihoz, hogy bejárja Pest jellegzetességeit. Sajnos soha többé nem tér haza. 

Huga a 17 éves Mili úgy dönt utána megy s kideríti mi történt évekkel ezelőtt a nővérével, nem is sejtve mekkora veszély leselkedik rá.

Ha érdekel a bejegyzés kattint a "tovább olvasom" felületre! 

Pozitívuma volt a könyvnek, hogy rengeteg jó karakter volt, s az író látványosan utána járt a kornak amelyben játszódott.

Kedveltem Milit, kedveltem Emmát, a cirkuszos jeleneteket, a lányok édesapját, édesanyjuk története pedig egyenesen meghatott. 

Mili személyisége is folyamatosan fejlődőtt, s történetét a nővére eltünésével egyszerre ismerhettük meg. 

Rengeteg olyan szót tanultam, amiket előtte sosem ismertem.

Nem zavart az sem, hogy nem igazán volt benne romantika, illetve nem teljesedett ki.

De az már negatívum volt, hogy a cselekményt végtelenül untam. Annyira, hogy miközben  olvastam, kiolvastam egy másik könyvet is, többször félreraktam. 

Nehezen verekedtem át magam rajta, mégis azt gondolom, neki állok a második résznek, hiszen könnyen lehet, hogy ez csak egy bevezető volt, s majd idővel megkedvelem. Látom benne a lehetőségeket, csak azt hiszem, több időre van szükség.

Ami meglepő volt számomra, hogy feltételezhetően Emma elrablásáért felelős egyént már szinte a könyv közepétől feltárták előttünk, már csak az lenne a furcsa, ha félre lettünk volna vezetve. Bevallom, az vinne bele egy kis izgalmat, amit annyira hiányoltam.

– Látom, a kisasszony Jókait olvas. Mondja, nem túl nehéz ez magácskának?
– Nehéz volna? – bámultam rá elkerekedő szemmel, majd fél kézzel néhányszor megemeltem az ölemben heverő kötetet. – Nem, uram, én egész könnyen elbírok vele.
A fiatalember bambán bámult vissza rám. Először láthatóan fel sem fogta a tényt, hogy épp ki lett gúnyolva. Ám mikor az ablaknál ülő idős hölgy (összesen csak mi hárman voltunk a kupéban) halkan felnevetett, végre leesett neki a papírkoronás.
– Oh, nem a súlyára gondoltam – mondta a fiatalember, s arcát haragos pír öntötte el.