"... az asszony odaadja magát a férfinak, s a férfi viszonzásul értelmet ad az életének."
Igaz ami igaz, nehéz egy könyvet megfelelően értékelni, mert a véleményünk annyi mindentől függ. Az élethelyzettől, a tapasztalatainktól, a megélt időtől.
Ezért volt bennem az az érzés, hogy lehet, nem olyan rossz ez a könyv, de még érnem kell hozzá.
A mondanivalóhoz, a stílushoz, cakkpakk az egészhez, ezért megfogadtam, hogy 20 év múlva visszatérek hozzá, de ha akkor sem tetszik, akkor rá kell jönnöm, hogy ez a könyv nem nekem való. Addig sajnálnám teljesen elvágni, hiszen John Updike neve nem véletlen ennyire ismert.
Ezért volt bennem az az érzés, hogy lehet, nem olyan rossz ez a könyv, de még érnem kell hozzá.
A mondanivalóhoz, a stílushoz, cakkpakk az egészhez, ezért megfogadtam, hogy 20 év múlva visszatérek hozzá, de ha akkor sem tetszik, akkor rá kell jönnöm, hogy ez a könyv nem nekem való. Addig sajnálnám teljesen elvágni, hiszen John Updike neve nem véletlen ennyire ismert.
Ha érdekel a bejegyzés kattints az "olvass tovább" felületre!
(Forrás: Wikipedia)
Na de nézzük, miért nem tetszett a könyv...
- Nem tudtam megbarátkozni az író stílusával.
- Végtelenül untam...Egyszerűen nem történt semmi.
- Nem a cselekmény hiánya "háborított fel" egy lélektani regénynél, hiszen ez megszokott, hanem...
- Unalmas párbeszédek.
- Nem voltak szerethető karakterek.
- Valahogy a nőkhöz való hozzáállás, és Joey hozzáállása az amúgy elég vas"szoknyás" anyjához, sem tetszett.
- Megértettem a mondanivalót, tudom, hogy volt tanulsága, de az előadás móddal nekem akadtak problémák, amikor a végére értem azt éreztem, hogy EZAZ, túl vagyok rajta.
- Trágár, furcsa megjegyzések.("Szeretem a pinád!, vagy éppen azt, hogy Joey feleségére mennek a menstruáció miatt a bogarak...")
A történet szerint Joey hazamegy édesanyjához, új feleségével, mostohafiával. Joey anyja egy elég érdekes karakter, nagyon szűklátókörű, begyöpösödött, aki nem szerette Joey ex feleségét sem, ahogyan a mostanit sem. Tényleg azt éreztem, hogy valamilyen szinten borzalmas idős hölgynek volt beállítva, valamilyen szinten mégis megvolt bennem az idős asszony iránti sajnálat. Azt hiszem talán azért mert mindkét félnek igaza volt bizonyos dolgokban.
Sokat jelentett neki a farm, amelyet a gyermeke nem akart tovább vinni, élete végéhez közeledvén, talán utolsó látogatása volt az egyetlen lehetősége, hogy hasson a fiára.
Ami pozitívum volt:
- Ahogyan a festői tájat elénk tárta.
- A borító.
Láthatóan a "pozitív" részre sokkal kevesebbet tudok felhozni, így nekem ez gyenge 3 csillag.
"Anyám úgy kaszált, hogy átölelte a táblát, követte a határvonalát, lassan szűkülő, szögletes csigavonalban, míg középen már csak egy foltnyi fű állt, egy háromszög vagy homokóra, mely maga is két háromszögre szakadt, mielőtt végleg eltűnt volna. Az én módszerem az volt, hogy egyetlen merész csapással belevágjak a közepébe, aztán a két felet szűkítsem, hol az egyikből, hol a másikból hasítsak le egy-egy csíkot, holdnyi bekerítő hadmozdulatokkal, fölaprózzam, és úgy számoljam föl az ellenállást. Én háborút játszottam, ő szerelmet. Végül mindkettőnk lekaszált mezeje ugyanúgy festett, legfeljebb az övén több bozontos hely maradt, ott, ahol fölfedezett egy-egy fácánfészket, vagy meg akart kímélni egy különösen tarka vadvirágos foltot, és kiemelte a kaszát."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése