LEV TOLSZTOJ - KREUTZER SZONÁTA

  " Emlékszem, azt álmodtam, hogy jóban vagyunk, összevesztünk, de már kibékültünk, valami kis feszélyezettség van köztünk, de  azért jóban vagyunk. Kopogtatás ébresztett föl."

Azt hiszem, elolvasni valamit, ami hatással van rád, egy érzés - és az érzés amit nyújt, attól függ, ki vagy te, és hogyan ítéled meg mindazt amit láttál. 
A Kreutzer szonáta lehet egy beteges férfi elbeszélése, akinél a harag és a féltékenység tettlegességig fajult, lehet valami olyasmi, ami felháborodást kelt, lehet egy értelmetlen összevisszaság, lehet magyarázat a kapcsolatok értelmetlenségére, lehet valami ami egy életre elveszi a kedved a szerelemtől, avagy lehet valami olyasmi is, ami arra késztet, hogy bebizonyítsd, hogy a szerelem lehet jó, és a jó létezhet. Valahol.De nem itt.

Sok kérdést felvet ez a mű, például, hogy valóban minden nő csak azért született, hogy csábítson, és valóban minden férfi csak azért született, hogy behódoljon ennek? Belénk van kódólva, hogy az élet csak akkor nyeri értelmét, ha összeházasodunk, gyermeket nevelünk, talán nem akarjuk görcsösen, hogy minden azért teljesedjen ki, mert egyedül képtelenek lennénk létezni? Ha nem a szex és a vonzalom, és a szerelem kétségbeesett keresése mozgatná az élet rugóját akkor mi? 

És mi van, ha minden kiteljesedik, majd a monotonitás megöli? 
Mi van akkor, ha elérjük az általunk megfelelőnek ítélt életet, és nincsenek többé új célok? 

Határozottan tönkremegy. Főként, ha időközben rájövünk, hogy annyira akartuk a társadalom szerint megítélt normát követni, hogy nem a megfelelő ember mellett kötöttünk ki, és kitudja, létezik -e a megfelelő, hiszen minden addig érdekes, míg újat tud mutatni. De ha nem a megfelelő ember, akkor is ragaszkodunk, birtokolnánk, szeretnénk hinni, hogy mindennek ellenére, ő már a miénk, és nagyon nem tetszik, ha ki kell lépnünk a megszokottból, és tényleg valami újba kell kezdenünk.  Hiszen egykor azt mondta, szeret, megesküdött rá, és ha évekkel később nem ezt érzi, akkor bizony hazudott. Nem merül fel, hogy ami egykor igazság volt, később átalakulhat hazugsággá, méghozzá olyan formában, ami nem tudatos, nem hibáztatható érte senki.

Mert ami volt elmúlt, és semmi sem biztos, de az az egy igen, hogy minden változik. Avagy nem múlt el, de olyannyira rettegünk az elmúlástól, hogy az első apró jelre felvillan a vészjelző, mely után a további jeleket keressük, a hibákat, a bizonyítékot arra, hogy igazunk van, minden amit érzünk jogos,és nem vagyunk őrűltek.

"Egész életen át egyetlen nőt vagy férfit szeretni, pontosan annyi, mint azt mondani, hogy egy gyertya az egész életen át égni fog. " 

Nem érdemel bocsánatot az, aki elveszi egy ember életét azért, mert az az ember, már másra vágyik, de a féltékenység a szeretet valamilyen formája? 

A történet egy több napos vonatút alatt rajzolódik ki, két ember mély beszélgetése. Pozdnisev kitárgyalja miért ölte meg a feleségét, és 5 gyermeke anyját. A kezdetektől a végletekig, pontról - pontra. A megismerkedéstől - az elválásig, miközben az emberiség és a kapcsolatok értelmét keresi. 

Tanulságos történet arról, hogyan mehet minden tönkre, amit egykor olyan nagy becsben tartottál, amire vágytál, amit elakartál érni, pontosan akkor amikor megkaptad, és többé nem tudtál vele mit kezdeni. Talán még bűntudatod sincs, hiszen becsapva érzed magad, mert olyasmit láttál a választottad szemében, amely már nem azt a szerelmet tükrözte, amit neked ígért, és attól a naptól értelmetlenné vált az életed. 

Számomra ezt jelentette ez a könyv. 

Számodra talán mást fog, de mindenképp úgy fogod látni, hogy érdemes volt elolvasni.