About

2022. március 25., péntek

Kavagucsi Tosikadzu - Mielőtt a kávé kihűl

 "Ha tehát a szék megváltoztathatja valakinek a szívét, a dolog máris elérte célját."

Ez volt az első japán könyv amit olvastam, eddig nem foglalkoztam a keleti kultúrával. Nem volt vele gondom, egyszerűen nagyon más mint amihez én szokva vagyok. 
De gondoltam, hogy itt az ideje nyitni Japán felé is. 
Először animációkkal kezdtem, filmekkel, mert ezektől régen mindig rosszul voltam, de ahogy telik az idő, én is egyre nyitottabb leszek, és bár most sem értem, miért van ekkora Japán őrület hazánkban, be kell vallanom tudnak ők jót alkotni ha akarnak. 
Főleg a horror terén tartottam eddig néhány ötletüket kimagaslónak, most megpróbálkoztam egy totál más kategórával, ami övezi a másik dolgot is amit nem szeretek, ez pedig a próza. 

Nos ennek ellenére, hogy mindent tartalmazott a könyv, amit eddig nem szerettem, nem volt rossz. 
Az elején nagyon furcsa volt, főleg a neveket megszokni, meg a rengeteg hajolgatást. (:'D) 
Mégis az ötlet nagyon tetszett, a felvázolása annyira nem, de azért élvezhető volt, eltelt vele az idő. 

A történet szerint, egy régi kávézóban van egy szék, ami visszarepít az időben, vagy akár előre. 
Előre nem érdemes menni, mivel az utazást szigorú szabályok kötik. 
  • Nem állhatsz fel a székről. 
  • Csak addig maradhatsz amíg a kávé ki nem hűl. 
  • Bármi amit a múltban teszel, nem változtatja meg a jelent. 
Mire jó ha úgysem változhat semmi? Azért gondoljunk bele. 
Újra látni valakit, aki fontos nekünk, akkor is csodálatos, ha nem változtathatunk semmin. 
Megfigyelhetünk dolgokat, amiket nem vettünk észre, akkor amikor történtek, stb...

Négy különböző időutazásról olvashattunk, négy elrendezetlen dologról a múltban, picit mindegyik különbözött a másiktól. 

A végére amikor pedig már megszoktuk a japán stílust, hamar közel érezzük magunkat a karakterekhez / együttérzünk velük. 

Megvan a második rész is, idővel mindenképpen szeretném elolvasni. :) 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése