Murakami Haruki - Egyes szám első személy

"Módszeres, tudatos olvasónak ugyan nem nevezhettem magamat, de az a fajta voltam, aki képtelen mit kezdeni az idejével, ha nem olvashat."

Mennyire elgondolkodtatott ez az idézet.

Nem tudom, hogy módszeres, tudatos olvasónak mondhatom e magam, azt viszont biztosan tudom, hogy nem tudnék mit kezdeni az időmmel, ha nem olvashatnék. 
Pontosan ezért ennyire nehéz most a külföldre költözésem gondolata, amennyire várom, pontosan annyi lemondással is jár számomra, mégis hiszek benne, hogy egy új és egészen más élet kezdete lesz. 
De itt kell hagynom a könyveimet, és talán sokáig nem fogok tudni magyar könyveket olvasni, mármint papírformában. Az instagrammomat tervezem előre elkészíteni, legalább 50-100 képet megcsinálni, hiszen annak gondolata, hogy azt is elngedjem, jelenleg elképzelhetetlen. Na de térjünk rá erre a könyvre. :) 

Még sosem olvastam Haruki könyveit, így nekem teljes mértékben újdonság volt. 
8 novellát tartalmazott, leginkább az emberi lét furcsaságairól. 

8 teljesen átlagos történet, egy egyszerű idős ember életéből, aki vissza - vissza tekint fiatalságába, mégis valamiért nagyon megfogott. 
Valahogy átlagosnak tűnik, de több van benne. 

Volt aki úgy fogalmazta, hogy az író könyveit olvasni olyan, mint leülni egy jóbaráttal beszélgetni, és megkérdezni mi történt abban az időszakban, amíg nem találkoztunk. 

Valóban ilyen hatása volt. 

Nem is tudom miért vettem meg, általában olyanokat vettem meg eddig, amiket láttam valakinél valahol, erről mostanában kezdek leszokni, és ezt biztos sehol sem láttam még ezelőtt, el sem olvastam miről szól, ránéztem és azt éreztem, hogy ez valami más mint amiket olvasni szoktam el kell jönnie velem. 

Olyan volt, mint amikor ránézel valakire és tudod, hogy szeretni fogod, mielőtt megszólalna. 

Volt olyan ami egészen abszúrd volt például A sinagavai majom vallomása. Egy beszélő majom, ki ellopja a szerelme neveit, hogy így örizzen meg egy darabot azokból a nőkből, akik közel jutottak a szívéhez.

Brilliáns, imádtam. 

Nagyon tetszett a Beatles lemezt szorongató lány emléke is, hiszen én imádom a Beatlest, így teljesen beletudtam képzelni magam a történetbe. 

Azthiszem életünk végéhez érve mindannyian így gondolunk vissza a furcsa, vagy emlékezetes napokra. Pont ettől volt ennyire jó ez a könyv, mert nem mindig volt életszerű, de mindig adott valamit, amin lehet gondolkodni.

A sporttal és a komolyzenével kapcsolatos novellák annyira nem fogtak meg, én ezekhez a dolgokhoz minimálisan sem konyítok, de a többi tetszett. 

Szerintem visszatérek még  Murakami Haruki könyveihez. :)