Jessa Maxwell - Aranykanál

" Még emlékszem, fiatalkoromban az idősebbek egy más faj egyedeinek tűntek. Most rájövök, hogy belül ugyanazok maradunk, csak a csomagolás változik."

Kicsit megijedtem amikor kézbe vettem Jessa Maxwell-Aranykanál című kötetét, mivel semmi sem indokolta, hogy szeretni fogom. 

Nem szeretem a süteményeket, a vetélkedőket, a főzőműsorokat...Sosem néztem ilyesmit, és már évek óta édesszájú sem vagyok. 

A krimi sem a kedvenc műfajom, szóval, hogy miért vettem meg a könyvet? 

Nem tudom. Néha gondolkodás nélkül bepakolom a kosárba a legújabb megjelenéseket, amelyeknek szimpatikus a borítója és meg sem nézem miről szól a könyv. 

Ilyenkor jövök rá, mennyire jó dolog is ez, mert már az elején elkapott, és tetszett, annak ellenére, hogy semmi sem tűnt benne szerethetőnek. 

Az aranykanál története, egy sütishowra épül, ahol hat versenyző mutathatja be a tudását, egy héten keresztül, Graftonban, a csodás, elszeperált vermonti birtokon. A zsűrijük pedig nem más lesz, mint a nagyra tartott, és rengeteg cukrászreceptet kitalált, Betsy Martin. 

Ez az évad még különlegesebb, mert Betsy idén nem egyedül zsűrizik. 

A tökéletes, mosolygós, kedélyes "Amerika nagymamája" vajon tényleg ennyire szerethető, vagy csak a műsor kedvéért tűnik így? 

Ahogy zajlik a verseny, és növekszik a feszültség, úgy derülnek ki a titkok, elhallgatott részletek, míg a végén valaki meghal. 

Nagyon tetszett, hogy sokszínű volt a hat versenyző. 

Vagy kedvelhető karakterek voltak, vagy érdemes volt figyelni rájuk. 

Meglepő módon a verseny alatti kreálmányok elkészítése is izgalommal és feszültséggel volt megtűzve. 

Végig érdekes volt, olvasatta magát, és nagyon drukkoltam Stellának, hogy a sötét múltra fény derüljön, és ő is megnyugodhasson.

Mindenkinek drukkoltam, és volt egy szint, ami felett már én sem tudtam dönteni, azt akartam, hogy mindenki maradjon. 

A csavar a végén előre látható volt, de a könyv lelkét inkább a karakterek és az odavezető út adta. 

Nekem nagyon tetszett, várom Maxwell következő regényét. :) 

„Azt mondják, az ember lelke akkor gyógyulhat meg, ha sikerül önmagával békét kötnie… Hadd fejezzem itt ki kellő alázattal az ellenvéleményemet. Egyedül soha nem jutottam semmire. Az embernek másokra van szüksége ahhoz, hogy tisztán lássa önmagát. A bennünk rejlő érték akkor mutatkozik meg, ha jót teszünk valaki mással. Ez az igazi cél, és a legédesebb dolog, amit valaha kóstoltam.”