"Ha szabad vagy, nem kell félned a haláltól. Sőt, még az élettől sem."
Jozef Karika összes magyarul megjelent könyvét olvastam már, ami nem túl sok, szám szerint három.
Ez a regény vízválasztó volt, mert az egyik könyve nagyon tetszett, a másik kevésbé, éppen ezért féltem a harmadiktól, hogy többé nem tudja majd megugrani a legelőször általam olvasott könyvét.
Hálistennek, ez már majdnem olyan jó volt mint a hasadék, habár elég megoszlóak a vélemények.
A misztikus thriller mindent tartalmaz egyszerűen amit imádok.
A mostani történet pedig a Halny szélviharral érkező lidércről szól.
HALNY: Szélvihar, mely Lengyelországban a Kárpátokban és a Szudétákban fordul elő leginkább, és a hegység két oldalán kialakuló nyomáskülönbség hatására keletkezik.
A halny érkezését jellegzetes felhők jelzik, melyek átbuknak a gerinc másik oldalára, de nem folynak le a hegy lábáig. Amikor azonban a felhők elkezdenek észak felé mozogni, a szél egyre erősödik.
A halnyt követően az időjárás drámaian megváltozik. A légnyomás hirtelen lecsökken, ami rendkívül erős hatással van az emberi szervezetre, megnő a koraszülések és a szívinfarktusok száma. A szív- és érrendszeri betegségekben és a depresszióban szenvedők tünetei súlyosabbá válnak. Nyugtalannak érezhetjük magunkat, rémálmok gyötörhetnek.
A helyi mendemondák szerint a vihar összefüggésbe hozható a megnövekedett öngyilkosságok és a megmagyarázhatatlan halálesetek számával is.

Megint valami olyasmi, mely nem ismeretlen az ember számára, vagy ha az is, csak rákeres a google-n és máris megtalálja miről van szó.
Szeretem ha egy történet legendákra vagy mások által elbeszélt dolgokra épül, hiszen ilyenkor mindig megfordul a fejemben, hogy talán történhetett valami, talán lehet benne valami.
Az író a Halny köré egy természetfeletti lényt épített, mely egy megtalált autós kamerának köszönhetően lett felvezetve.
Egy könyvelő talál egy autóskamerát, és elhozza. Még örül is neki, hiszen ingyen volt, és ő is akart venni egy ilyet.
Megnézi a kamerán mentett felvételt, és nem tud nyugodni a látottaktól.
Egészen biztos, hogy a kocsiban ülők menekültek valami elől.
Hiszen hosszú órákon keresztül csak rótták az utakat.
Úgy dönt utána jár mi történt. Amire viszont nem számított, hogy valami borzalmas és természetfeletti esemény szemtanúja volt, amellyel talán a saját életét is örökre megváltozatta.
Sofőrként a regény olvasása után úgy döntöttem, sosem állok meg ha öreg nénit látok sétálni a kietlen úton. Tudom...Tudom... de ha meg is állok, sosem nézek az arcába.
Nekem nagyon tetszett a regény, tudom, hogy sok embernél nem ütötte meg az ingerküszöböt, de én nem bírtam lerakni. A téma annyira eltalálta az ízlésem, és annyira tudni szerettem volna mi lesz a vége, hogy minden perc ajándék volt amit az olvasással töltöttem.
Még, Még, Jozef Karika, örülök, hogy írsz. :D
Mindenkinek ajánlom, akit érdekelnek a misztikus dolgok, idősíkok, szellemek, valamilyen energia, valamilyen létezés a világunkban - mégis az általunk ismert világon kívül.
Számomra a hasadék 11 pont, ez pedig legalább 10. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése